Saját egészségünk fontosságának kérdése örökké aktuális. Manapság ezt, és a természetvédelmet is folyamatosan hangsúlyozzák a médiában. Az, hogy mi magunk egészségesen élünk-e, elsősorban az étkezés határozza meg. Mindenki át tudja érezni ennek fontosságát, hiszen az általános közérzetünk is egészségi állapotunktól függ. A szükséges vitaminok bevitele, a megfelelő mértékű zöldség- és gyümölcsfogyasztás egyik sarkalatos pontja ennek a kérdésnek.
Azonban a minket körülvevő természet állapotára nem mindenki ilyen érzékeny. Akik mégis foglalkoznak ezzel a kérdéssel, azok már lassan 60 éve kifejlesztették a természetvédelem egyik fontos szegmensét, a megújuló energiaforrások kihasználását, nevezetesen a napelemes rendszereket. Ez a megoldás hasonló „állapot javulást” okoz a természetben, mint saját szervezetünkben az, ha megfelelő étrendet követünk.
Az utóbbi időben engem is elkezdtek érdekelni a megújuló energiaforrások. A napelemes rendszerek működéséről és felépítéséről eddig csak keveset tudtam, ezért igyekeztem egy kicsit beleásni magam a témába. Ekkor vettem észre a hasonlóságot az emberi szervezet és a természet egészsége között. A különbség a kettő között az, hogy míg az ember saját maga önmagáért felelős, addig a természet önmaga nem borítja föl saját harmóniáját, annak felelőssége az emberé. Mint ahogyan önmagunkért, a természetért is mi vagyunk a felelősek. Nem dughatjuk homokba a fejünket, ha bolygónk állapotáról van szó, mert a fagyi előbb-utóbb visszanyal, és, ha nem kapunk időben észbe, lakhatatlanná tesszük Földünket. Ilyen, és ehhez hasonló cikkek naponta jelennek meg a médiában. De most nem csak arról van szó, hogy mit ne tegyünk, hanem arról, hogy mit tehetünk.
Tehát mit tehetünk?
Használhatjuk a napenergiát. Egész háztartásunk energiafogyasztását biztosíthatjuk ezen energia segítségével. Mára a technikai fejlődés olyan fokára értünk, amikor a napelemes rendszereket saját igényeinkhez igazíthatjuk, van lehetőségünk rá, hogy az erdő közepén lévő házunkban ugyanúgy használjuk a napenergiából átalakított elektromos áramot, mint a városban. Ez a szabadságnak egy óriási foka. A megfelelő szakember megtalálásával 40-50 évre biztosíthatjuk áramfogyasztásunkat, mindenféle környezeti terhelés nélkül (ha leszámítjuk a napelem létrehozásához szükséges környezeti terhelést). Ez kölcsönösen pozitívan hat: a természetre is, és ránk is, hiszen az egyszeri beruházás után nem kell többé áramszámlát fizetnünk.
Jó lenne, ha az újonnan épülő házak, komplexumok, épületek már mind ennek jegyében készülnének.
Megéri-e?
A természetnek mindenképpen. De az emberek nagy része úgy kalkulál, hogy a rendszer 10 év után visszahozza az árát. Ez azt jelenti, hogy utána következik a valódi gondtalan 30-40 év, amikor ténylegesen ingyenes az áramunk. Azt hiszem, ez igent jelent.
Ha háztartásunkban minden elektromossággal működik, a fűtés, a sütő, stb., akkor a vízen kívül gyakorlatilag minden rezsit kiküszöböltünk.
Hogy néz ki a gyakorlatban?
Át is alakíthatjuk háztartásunkat napenergia felhasználásúvá, ha éppen van rá kapacitásunk. Mivel nem igényel nagy munkálatokat (villanyóra-átalakítás, és néhány panel felszerelése), ezért megtehető mindez úgy, hogy az ott lakóknak nem, vagy minimális kellemetlenséget okoz.
Egy barátnőm, Kriszta, épp ezt az átalakítást csinálta. Ő mesélt néhány gyakorlati konkrétumot, például, hogy az adminisztrációs teendők a hosszadalmasak, ezen kívül gyakorlatilag semmilyen kényelmetlenséggel nem jár. Azt is mondta, hogy bővíthető rendszer beszerelésére is van lehetőség, így, ha megnövekszik a ház áramfogyasztása, a rendszert is hozzá lehet alakítani. Emellett maga a panelrendszer felszerelése alig egy napot vesz igénybe, ezért nem jelent problémát az, hogy van-e otthon valaki, vagy ellenőrizetlenül dolgoznak az idegen munkások a lakásunkban.
Alapvetően nagyon tetszenek a tapasztalatai, hiszen gyakorlatilag egy minden szempontból előnyös, amennyiben az ember rendelkezik a szükséges tőkével.
A lehetséges alternatívák skálája nagyon széles.
A kritikus pontok
Jogos lehet a kérdés, hogy ha minden ilyen szép és jó, akkor ma Magyarországon miért nincs mindenkinek napeleme?
Egyik probléma nyilván a beruházás anyagi vonzata. Ma hazánkban sajnos kevés ember engedheti meg magának, hogy egyszerre előlegezze meg 10 évi villanyszámláját. Ez az a probléma, amit a kisember nem tud befolyásolni.
Egy másik probléma viszont szerintem a cikkem elején említett „érzéketlenség” a környezettudatosságra. Eljutottunk odáig, hogy mára tényleg napi szinten általánossá vált a természetvédelemmel kapcsolatos cikkek sokasága. De fel kellene ismerni, hogy ez a módszer nem elég hatékony, a társadalom figyelmét nem kelti fel eléggé. Tehát más módszert kell keresni, olyat, amelyik tudatosítja az emberekben azt, hogy ők, mint kisemberek a természet védelméért, annak épségéért maximálisan felelősek. Nem tartható fenn tovább az a hozzáállás, hogy kisemberként nem számít, mit cselekszünk. Át kell adnunk és el kell magyaráznunk azt, hogy ezek a változások sok kicsi sokra megy alapon érhetőek el.
Jövőbeli remények
Szeretném azt hinni, hogy a pozitív irányba haladunk, és egyre többen kezdenek el környezettudatosan gondolkodni. Visszatérve az ember-természet hasonlathoz, jó lenne, ha nem csak egészségünkre nem sajnálnánk a pénzt és az időt, hanem ugyanúgy környezetünkre sem. Ha tudatosul az emberekben a megfelelő üzenet, a felelősségé, akkor beláthatjuk, hogy a megfelelő vitaminszükséglet bevitele, egy megfelelő étrend beállítása önmagunknál meghozza azt a harmóniát a testünkben, amit a napelemes rendszerek a természet tehermentesítése érdekében tesznek.
Persze különbség, hogy míg magunkon pár hét után észrevesszük a pozitív változást, addig környezetünkben ez a hatás sokkal kisebb, de a „sok kicsi sokra megy” alapon bízom benne, hogy a jövőben ez a hozzáállás lesz általános, és megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor bolygónk fellélegzik.
Én biztosan így fogom csinálni, a jövőre kezdődő építkezésünkhöz már kinéztem a megfelelő napelemet.