Két dolognak élek újabban teljes erőbedobással. Egyrészt a motorozásnak, ami nagyon régóta elkísért már életem során, másrészt pedig az egészséges életmódnak, amit sajnos kénytelen voltam egy idő után muszájból beiktatatni, mindattól függetlenül, hogy egyáltalán nem bántam meg, sőt kifejezetten élvezem, hogy így alakult. A helyzet az, hogy elég sokáig romboltam az egészségemet büntetlenül mindenféle módon, ami aztán eleinte persze nem jelentkezett semmilyen formában, hiszen fiatalon az embert nem fogják egyből utolérni mindenféle nyavalyák. Egy napos pihegés egy kiadós buli vagy bármilyen típusú tombolás után és már mehetett is minden tovább. Persze az is megesett, hogy egy napot sem hagytuk ülepedni a dolgokat, szimplán csak elébe mentünk a problémáknak és „rádolgoztunk az izomlázra”, ahogy mondani szokták. Eszembe sem jutott volna, hogy ennyire fiatalon jelentkezni fognak ennek az egésznek a jelei. Amíg versenyszerűen sportoltam nem volt semmi probléma, a testem kapott annyi ellenállást és méregtelenítést, hogy ne kelljen azzal foglalkozzak mivel is mérgeztem a hétégén. Aztán idővel ez szép lassan elkezdett eltünedezni, mivel hogy a sportolással sajnos felhagytam és eztán már nem volt kontroll. Egyrészt az utánpótlásban sem, másrészt ezután egy időre igen magas fokozatra kapcsoltuk az önpusztítást, ami utólag persze nem volt annyira jó ötlet, de akkor és ott a franc gondolta volna, hogy ilyen gyorsan eljön majd a dolog böjtje. Bár ha őszinte akarok lenni azt hiszem nem is ez volt a gond, hanem az első egyetemi évek, amikor gyakorlatilag sörre kávét ittam, hogy minden nap ébren tudjak lenni, miközben nem igazán törődtem azzal, hogy egyek vagy igyak is valami hasznosat és egészségeset. Így aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy teljesen lemerültem. Ki is kellett vennem egy fél éves rehabilitációs jellegű szabadságot, amíg kicsit helyrehoztam magamat, de ez sem jelentett túl sok segítséget hosszú távon. A legtöbb probléma ugyanis újra és újra bejelentkezik, amint egy kicsit is kirúgok a hámból. Mondják persze, hogy az ember ahogy idősödik egyre kevésbé lesz ellenálló, de az én koromban még nem igazán örülök annak, hogy ezt kell tapasztalnom. Nem volt hát más lehetőség, bele kellett kezdenem egy teljes életmód váltásba, ahol nagyobb hangsúlyt kap a sport és a megfelelő tápanyagok bevitele, semmint a minden estés sörivás.
Persze, nem kicsit irigylem azokat a társaimat, akik mindezt éppúgy tudják űzni, mint amikor elkezdtük az ipart űzni még annak idején, de sajnos úgy fest, hogy nem igazán akar ez a dolog nekem működni. Ráadásul a szakmám mellett sem lenne igazán okos dolog, hogyha folyamatosan félholtan hevernék egy ágyban. Így aztán eljutottam arra a pontra, hogy jelenleg minden pénzemet és időmet arra költöm, hogy tudjak megfelelően táplálkozni és mozogni, miközben hogy eltereljem a figyelmemet arról, hogy mennyire nem tudok abban az ütemben élni mint régen elmegyek motorozni minden hétvégén és amikor csak tudok a haverokkal, így legalább nem érzem úgy, hogy kimaradok valamiből. Persze, eljárok még bulizni, hiszen a szociális élet fontos és kell is, de nem annyira gyakran mint régen, így hát nem is nagyon tudok állandó tagja lenni egy ilyen közösségnek sem. Ez persze eleinte zavart, de mégsem mehetek el Fantát inni, miközben mindenki kéri a köröket. Így aztán úgy alakult, hogy inkább a hobbimnak és a munkámnak élek, közben pedig igyekszem minél többször kimenni a haverokkal, de úgy, hogy másnap is fel tudjak kelni. Nem hittem volna négy-öt éve, hogy egyszer a születésnapi ajándékcsomagomban nem lesz más mint vitaminok és egy motoros dzseki. Utóbbira persze már akkor sem mondtam volna nemet, ám a második bekezdés kicsit vicces. Ettől függetlenül ez van és egyáltalán nem bánom, hogy úgy alakult az életem, ahogy, ebben is meg kell találni az örömöt.