Gázbojler javítás szülinap helyett?

Az ikreink most töltötték a 7. életévüket, ezért nagy partit kellett nekik csapni az új általános iskolás osztálytársakkal. Már mondhatni túlságosan is izgatottak voltak, mert korábban nem volt ilyen szinten komolyan vett szülinapjuk, mert ez óvodában nem volt ez felkapott. De itt mindig azt hallgattuk, hogy „Anya mikor lesz már nekünk a szülinapunk?” Szerintem főként azt várták, hogy sok ajándékot kaphassanak, ha őszinte szeretnék lenni. A gyerekek már csak ilyenek…

Na de beszéljünk a buliról. Vagy arról, hogy majdnem hogyan maradt el az egész. Elő volt már minden készítve, de azt vettük észre, hogy nincs meleg víz. Úgy meg nem lehet 15 gyereket vendégül látni, hogy még a kezüket se tudják rendesen megmosni csak hideg vízben. Ez a zsúr előtt volt egy nappal, szóval gyorsan kellett egy gázszerelő gázkészülék szerelő. De ez baj, gondoltam én, mert hogy mégis honnan szedek én ilyen rövid idő alatt gázszerelőt és képzeld el létezik.

A vizgazfutesszerelo24.hu emberei jöttek csak ki, pedig nem is Budapest városában lakunk, hanem lentebb és ide a szerelők nem mindig érnek le időben. Egész napos ügyfélszolgálatukon az úr ugyanakkor nagyon kedves volt és a buli megmenekült, mert javították is a bojlert.

Azt olvastam az oldalukon, hogy lehet a jövőben ajánlatosabb lenne lecserélni a gázbojlert elektromosra, mert nagy valószínűséggel, arra kevesebb az esély, hogy elromlik. Az elromlott bojler meghibásodásának oka lehet a víz is. Mivel a vizeink dúsak ásványi anyagban, ezért keményebb, ami nem túl jó hír ezeknél a gázkészülékeknél.

A vízről beszélve, a cég vízszereléssel szintúgy foglalkozik, ahogy a nevükből is láthatjuk. Nekünk volt már gondunk eldugult lefolyóval és úgy látom lassan megint aktuális lesz egy duguláselhárítás, mert az előző szerelő vagy nem megfelelően csinálta meg vagy a gyerekek miatt már megint kezdi, hogy nem megy le rendesen. De van lehetőség csaptelep cserére, mosogatójavításra, de akár csőtörés esetén is hívhatjuk őket. Szerintem ajánlom őket édesanyámnak is, mert ő mindig panaszkodik ezek miatt – valami családi baráttal javíttatja a dolgait, ha valami nem jó, de látszólag nem jön be ez a megoldás. Itt a vizgazfutesszerelo24.hu-nál az embereknek ugyanakkor több évtized tapasztalatuk van, több évig tanulták a szakmát ahhoz, hogy most nekünk segíthessenek.

Nem vagyok tisztában vele, mik is a különbségek az egyes készülékek között, de ők több gyártó termékeivel is dolgoznak, szóval mindenki megtalálja a magának megfelelőt. Ahány „beszállító”, annál is több település, ahova kimennek. A mienk viszonylag kicsi helység, a gyermekeim osztálytársai nem is tudták, hogy létezik ilyen, de a szerelőknek ez nem újdonság.

Jön a hideg idő, ezért bizonyosodj meg te is arról, hogy minden rendben van e a fűtéssel és ha nem akkor keresd őket bátran ezzel kapcsolatban. Ennyi keresés elég is volt nekem, hogy mindenre legyen egy jó szerelőm: „gázszerelő gázkészülék szerelő”. Figyeljünk például, hogy jó legyen a termosztát, mert előfordulhat, hogy elromlik és a lakás túlfűtött lesz, ami meglátszik a számlákon. De az is előfordulhat, hogy elromlik a központi fűtés és akkor meg egyáltalán nem lesz meleg a házban, amit télen borzasztó elképzelni. Ha valami elavult, cseréljétek még most ki, mert később fejtörést fog okozni, de tudnak ipari létesítményekben is hasznos munkát végezni, mert mindenféléhez értenek.